The Cell: Miért jelent meg a 2000-es horrorfilm 20 évvel túl korán

Íme, miért a 2000-es horrorfilm, A sejt, 20 évvel túl korán jelent meg. Főszerepben Jennifer Lopez, Vince Vaughn és Vincent D’Onofrio, A sejt Tarsem Singh rendezői debütálása volt, és vegyes-negatív kritikákat kapott a megjelenéskor.

A sejt bemerészkedik egy kiforgatott psziché sötét szakadékába, miközben megörökíti Catherine Deane (Lopez) gyermekpszichológus meséjét, aki egy olyan projekthez toborozták, amelyben kísérleti technológiát, beleértve a virtuális valóságot is, a kómás tudatalattiba való belépéshez használnak betegek. Párhuzamos narratíva bontakozik ki, amelyben az FBI rögzíti a hírhedt sorozatgyilkos nevű Carl Stargher (D’Onofrio), aki rituálisan megöli áldozatait, és mára kómába esett. Catherine-t felszólítják, hogy lépjen be a tudatalattijába, de figyelmeztetik a férfi rendellenes elmevilágára. Ez egy szürrealista lázálom következik, amely átlép a józan ész határáig.

Míg A sejt A kritikusok egyöntetűen dicsérték a lenyűgöző látványvilágért, amely a gyönyörű és groteszk, a filmet egy kanyargós történetszál alapján kritizálták, amely a stílust helyezte előtérbe a lényeggel szemben. Bizonyos szekvenciák, különösen azok, amelyek a gyilkos, Stargher körül forogtak, a gyilkos őrült kiválóságára emlékeztetnek.

A bárányok hallgatnak, míg az erőszak kezelése esztétikai tónusokkal van átitatva, hasonlóan Ridley Scotté Hannibal. Ami a megrázó, vizuális élményt illeti, A sejt szinte túlságosan megelőzte a korát, és a radar alatti művészi hatásokat beleivja a film sokrétű narratívájába, mint pl. szereti a brit művészt, Damien Hirstet, aki elhullott állatok feldarabolásával és megőrzésével készített elborzasztó nyilatkozatokat. formaldehid. Talán a vizuális szimbolika szélsőséges természete miatt, A sejt pszichológiai thrillerként jelent meg, amely a maga korához képest túlságosan elidegenítő volt, mivel túlságosan furcsa cselekményvonalat irányított akár kemény sci-fihez, akár krimihez.

Volt A sejt A ma bemutatott film sokkal nagyobb visszhangot váltana ki a közönség és a kritikusok körében is, hiszen az évek során az esztétikus, szürrealisztikus horror műfajként elfogadottabbá vált. Robert Eggers kritikai sikere A világítótorony Ennek a ténynek a jelképe, mivel a film puszta ragyogása a sötét, zsigeri atmoszférájából, valamint éles és félelmetes képeinek kézzelfogható természetéből fakad. A modernebb filmesek mélyen elmélyülnek olyan álomképek felidézésében, amelyek egyszerre elkábítják és zavarják a nézőt, mint például Panos Cosmatos neonfényes, szürreális horrorja. A fekete szivárványon túl, amely a szinesztetikus, hiperreális élmény megteremtésére támaszkodik, miközben kiemeli az irányítás és az identitás témáit.

Egy látomásos fantázia keresztül-kasul, A sejt hatalmas bravúrt tud véghezvinni vizuális történetmesélésén keresztül, amely empátiát ébreszt egy edzett sorozatgyilkos iránt azáltal, hogy dramatizálja gyötrelmes nevelését. Ez semmiképpen sem könnyű mutatvány, és A sejt sikerül rávezetni a nevelés katasztrofális hatásait a gyermek belső természetére, és az ebből fakadó erőszak körforgását. A sejt ötvözi a jungiánust a dali-jellegűvel, vadul érdekes módon összevágva a szörnyűt és a hétköznapiat, de továbbra is alulértékelt túlságosan megelőzve korát.

Alec Baldwin reagál a Rust forgatási tragédiára

A szerzőről