Memoria Review: Tilda Swinton felemeli ezt a megfoghatatlan, szürreális drámát

A thaiföldi rendező, Apichatpong Weerasethakul az álomszerű, lassan égő árnyalatról ismert, amely filmes életműve köré fonódik, legyen az Trópusi Malady vagy A pompa temetője. Övé Memoriahasonló aurát ölel át, ablakot nyitva egy olyan világba, amely egyszerre mulandónak és időtlennek tűnik, miközben olyan audiovizuális szinesztéziát marat, mint senki más. Olyan hangképekkel átitatott, amelyek megnyugtatnak és nyugtalanítanak, Memoria lázálomként bontakozik ki az emlékezetről, az elmozdulásról és a létezés titkairól.

Mit Memoria belsőleg azt jelenti, vagy egyszerűbb szavakkal, amiről van szó, nehéz szavakkal megfogalmazni. A film nemcsak gazdagon rétegzett és vadul interpretatív, hanem olyan is, amely mélyen személyes visszhangot kelt a nézőben, vagy egyáltalán nem, tekintettel a legtöbb jelenet glaciális jellegére. Memoria Majdnem tízperces éjszakai csenddel nyílik meg, amit egy hirtelen, dübörgő hang szakít meg, amely felébreszti Jessicát (Tilda Swinton) álmából. A hang pontos természete ismeretlen, és feláll, hogy megvizsgálja a forrást, de nem tudja teljesen megérteni. Az éjszaka halálos csendjét ismét áttöri az autóriasztók lánca, amely olyan hirtelen áll le, ahogyan elkezdődik, megerősítve a szokatlan, hipnotikus szenzoros élményt, amely meghatározza

Jessica Medellínben lakik, de jelenleg meglátogatja beteg nővérét Bogotában, aki régész, részt vesz egy évszázados ásatási projektben, az Andok-hegység mellett. Jessica, aki szeretne mélyebbre ásni a hang forrását (amelyet meglehetősen rendszertelenül kezd hallani) felkeresi Hernán hangtechnikust (Juan Pablo Urrego), aki a hangzás összeállításával próbálja újrateremteni a hangot. minták. “Földesebb, mint egy dübörgés a föld magjából,– magyarázza Jessica. És bár a megmagyarázhatatlan hangzás mindenki számára másként hathat és hangzik, minden bizonnyal közelebb áll a barlangos üvöltéshez, egy sámándobhoz.

Mivel a hang a film alapnyelvének szerves részét képezi, a jelenetek inkább a hangi élmény mentén bontakoznak ki, nem pedig a vizuálisan: egy nyitott étterem csendes zümmögése, az éjszakai kabócák hangja, amelyet időnként megzavart a járókelők örömkiáltása, a patak szelíd csobogása vagy a nyitottság rideg, gyakran elviselhetetlen üres csendje terek. Miközben Jessica kétségbeesetten keresi a válaszokat, úgy tűnik, hogy a realitásérzéke is megváltozik valahogy, különösen, ha inkább a vidék felé kalandozik. Nyugodtabbak, lassabbak a dolgok azokon a tereken, ahol az én lelkileg jobban hangolt, és a egy hal megpikkelyezésének ritmusa vagy az üvöltő majmok közötti harc kitörése transzhoz hasonló néz.

Memoria bevallottan egy nem szokványos élmény, egyben ismerős és idegen, ami objektíve mindkét irányba mutathat a közönség elmerülése szempontjából. Egyes jelenetek bágyadt tempóban tárulhatnak fel, ami lehet elalvást előidéző ​​vagy hipnotikus, attól függően, hogy valaki milyen lelkiállapotban van a nézés során. A vége Memoria kísérteties módon zavarba ejtő, ahogy az egy olyan forgatókönyvtől várható, amelyben egy nő megmagyarázhatatlanul szenved következetlenségek az emlékezetében találkozik egy férfival, aki mindenre emlékszik, beleértve a megelőző eseményeket is az idő felfogása. Az elcsendesedés Memoria nem létezne Swinton lélegzetelállító jelenléte nélkül, hiszen hihetetlen árnyaltsággal alapozza meg és emeli fel a megfoghatatlan drámát.

Memoria rendkívül korlátozott számú mozikban jelent meg 2021. december 26. óta. A film 136 perces, és néhány tematikus elem és rövid nyelvezet miatt PG besorolást kapott.