Babylon Review: Robbie csábító Chazelle csillogó, hollow ódája Hollywoodhoz című művében
Lázas energiája van, ami elvész az álmodozás közepette, és bár remek szereposztása van, túl sokáig tart, hogy pontot tegyen, miközben a végéhez ér.
Babilondekadens, gyönyörű ránézésre, de üres. Ez egy óda Hollywoodhoz, amely elveszik rendetlenségében, hiányzik belőle a szorosan megírt forgatókönyv, amely egyébként mindent összehozott volna. Több mint három órán keresztül, Babilon - írta és rendezte Damien Chazelle, aki hullámokat keltett La la föld – teljesen túl dagadt, kaotikus és üres ahhoz, hogy jónak lehessen tekinteni. Zümmögő, lázas energiája van, ami elvész az álmodozás közepette, és bár remek szereposztása van, túl sokáig tart, hogy pontot tegyen, miközben a végéhez ér.
Az 1926-ban kezdődő két évtizeden keresztül játszódik. Babilon karakterek tömkelegét követi, ahogy a filmipar áttér a némafilmekről a hangosításra. Nellie LaRoy (Margot Robbie) egy törekvő színésznő, aki némafilmsztárként is nagyra nőtt, de küzd, ahogy Hollywood változik körülötte; Jack Conrad (Brad Pitt) egy híres némafilmszínész, aki korszaka végéhez ér, és nehezen engedi el magát; Manny Torres (Diego Calva) filmes asszisztens, aki sikeres filmproducerré válik; Elinor St. John (Jean Smart) egy neves pletyka rovatvezető, aki Hollywood leghíresebb hullámvölgyeiről ír; Sidney Palmer (Jovan Adepo) pedig egy jazztrombitás, aki többről álmodik, mint bulikon játszani. A karakterek szembesülnek a próbákkal és megpróbáltatásokkal, miközben minden, amit tudnak, megváltozik.
Babilon végső soron az a fajta film, amely azt hiszi, hogy valami mélyreható dolgot csinál, holott nem az. Pompába burkolt, de a magjában fájóan sekély. Könnyen elterelheti a figyelmét a szinte minden képkockát alkotó csillogás és csillogás, de Chazelle képtelen megfelelően fejleszteni karaktereit a képernyőn megjelenő vékony írásokon túl utazások. Babilon elkápráztat annak ellenére, hogy elkápráztatja, ami könnyen elvonhatta volna a figyelmet az alatta lévő papírvékony történetről. A film hosszadalmas futási ideje nem segít leplezni a történeten belüli koherencia hiányát, a film rovására rajzolva az eseményeket.
Valóban el lehet mondani valamit arról, ahogy Hollywood fel tudja emelni valaki karrierjét, mielőtt elszakadna lefelé, amikor a dolgok megváltoznak, elfelejtve, hogy ezek az emberek léteztek, még akkor is, ha a hatásuk valamilyen módon megmarad. Átgondolt értékelés, hogy a filmipar fejlődése során olyan művészetet állít elő, amely örökre nyomot hagy maga után, még akkor is, ha a színészek, producerek és rendezők jönnek-mennek, mint a hullámok a tengerparton, de Babilon nem ás elég mélyre, nem kutatja fel egy ilyen kijelentés rétegeit és árnyalatait.
Chazelle filmje meglehetősen bombasztikus, bár olyan jelentős mozzanatokat tartogat, amelyek felülmúlják a túlzott kivitelezést. Itt minden bizonnyal a stílus a lényeg, és Babilon esélye sincs megmenteni egyetlen gyengécske történetszálát sem, a szereplők belső élete túlságosan véletlenül van összerakva ahhoz, hogy egybefüggő legyen. Babiloné A nyitóparti sorozatnak van érzéke, és pokolian beköszönt Margot Robbie-tól, de a film többi része soha nem éri el azt az ígéretet, amelyet a jelenet az egyes szereplői számára ígér. A szereplők arra törekszenek, hogy felemeljék a karaktereiket, és egy kicsit több mélységet adnak hozzájuk, mint amit a forgatókönyv lehetővé tesz.
Ez különösen igaz Margot Robbie és Diego Calva, akik mindegyike kínál némi árnyalatot az alakításában. Robbie átadja Nellie álmodozóságát és lendületét, miközben bemutatja a félelmet és a frusztrációt is, amelyek kezdenek elhatalmasodni, ahogy karrierje fordulatot vesz. Calva eközben Manny buzgó asszisztensét testesíti meg, aki minden lehetőséget megragad, hogy örökséget építsen, amely reményei szerint tartós lesz. Calva karakterébe rengeteg fejletlen vágy van beépítve, de ezt sikerül hihetővé tenni akkor is, ha alá van írva.
A többi szereplő szilárd, bár a karakterek mind meggyengültek emiatt Babiloné mindenekelőtt a nagyszerűségre összpontosítson. Egyszerűen túl sok a csillogás, és a film majdnem megfullad benne. A karakterek nagyrészt kiszorulnak egy filmben, amely lényegében egy káprázatos űr. A pompás operatőri munka és a jelmezek nem tudják pótolni az ürességet – mind abban, amit mondani akar, és abban, ahogy mondani próbálja.
Babilon december 23-án, pénteken kerül a mozikba. A film 188 perces, és R besorolású az erős és durva szexuális tartalmak, a megnyilvánuló meztelenség, a véres erőszak, a kábítószer-használat és az átható nyelvezet miatt.